Eötvös József
Budán született 1813. szeptember 3-án. Apai ágon nagy múltú nemesi család sarja, nagyapja és édesapja id. és ifj. Eötvös Ignác magas udvari méltóságokat töltöttek be. Édesanyja, báró Lilien Anna. A Lilienek ercsi birtoka a korszak mintagazdaságai közé tartoztak, ez nagyhatást gyakorolt az ifjú reformerre a későbbiekben is. De ennél is nagyobb hatást gyakorolt rá anyja erkölcsisége, a kultúra és a kötelességteljesítés iránti fogékonyságot, elkötelezettséget is javarészt innen eredeztetette.
Tehetsége korán kiütközött, 13 éves korában már az egyetemhez kapcsolódó filozófiai tanfolyamon képezte magát, majd jogi tanulmányokat folytatott (1826-1831), s 20 éves korában letette az ügyvédi vizsgát. Az apa fényes hivatalnoki karriert álmodott fiának, 1835-ben ki is nevezték kancelláriai fogalmazónak, de az ifjú sorsa másképp alakult. Elhagyta az atyai házat, elhagyta a hivatalt. Két évig utazgatott Európában. Látóköre európai távlatokig bővült.
1848 előtt Eötvös körébe csoportosulnak azok a filozófiailag történettudományosan képzett, legműveltebb haladó férfiak, akik a polgári átalakulást tartják a legfontosabb következő lépésnek. A forradalom kitörését követő első pillanatban Eötvös vállalta a forradalmat és az első kormányban a közoktatás minisztere lett. Azonnali fontos reformokkal akarta kezdeni, de az események meggátolták. A miniszteri megbízatás nemcsak a tekintélyes politikusnak, a hírneves szépírónak, a tisztelt szónoknak, a széleskörűen művelt gondolkodónak szólt, hanem elismerése volt közoktatásügyi tevékenységének, határozott oktatáspolitikai elképzeléseinek is.
Nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába. Eötvös 1848. július 24-én a népképviseleti országgyűlés elé terjesztette a népoktatás rendezéséről szóló törvényjavaslatát. A törvényjavaslat nem az alsófokú oktatás részletes szabályozása, hanem keret: a népoktatásügy alapvető elveinek foglalata. Első paragrafusában Eötvös úgy fogalmazta meg az elemi oktatás célját, hogy segítségével „a gyerekek a tudomány első elemeibe avattassanak”.
„Közoktatási politikájának célját tehát világosan megadják a korszak követelményei, és Eötvös elérkezettnek látja az időt, hogy gyakorlatilag valósítsa meg azt, amit eddig hirdetett: nemzetének jövőjét a kulturális haladással, a műveltség terjesztésével biztosítani. A nemzet politikai jogokhoz jutott 48-ban, de ezek gyakorlására csak akkor lesz képes, ha művelődési jogokban, ha nevelésben is részesül.
Eötvös igyekezett megvalósítani a vallási szabadságot is hazánkban. Az 1848. évi XX. Törvény kimondja, hogy minden törvényesen bevett vallásfelekezet egyenlő elbírálásban részesedik.
Az 1848-ban elbukott forradalom után Eötvös sokáig nem vállalt közszereplést, de a kiegyezés után, az Andrássy-kormányban ismét ő lett a Vallás és Közoktatási Minisztérium vezetője. A kultusztárca birtokosának szilárd elhatározása volt, hogy befejezi a magyar közoktatás polgári átalakítását – azt a folyamatot, amely 1848-ban elkezdődött.
Eötvös az egész magyar közoktatás gyökeres átformálását tűzte ki célul, de ebben a többlépcsős folyamatban elsőbbséget élvezett a népoktatás ügye.
Továbbra is megoldásra váró probléma volt az államnak a közoktatás irányításában betöltött szerepe.
A kiegyezés utáni népoktatási reformtervében Eötvös József e tekintetben is számolt a megváltozott történelmi-társadalmi helyzettel. Amíg tehát 1848-ban a „közös” (tehát felekezetközi) iskolákat tekintette alapnak, addig 1868-ban már a meglévő felekezeti iskolákat tudomásul véve és érintetlenül hagyva építi fel a népiskolák rendszerét. (Ekkor még egyetlen állami vagy önkormányzati népiskola sem volt az országban!)
Eötvös a községi iskolák létesítését csak ott rendelte el, ahol nem működtek egyházi népiskolák. A felekezeti iskola nélküli községek közös népiskolájának felállításán túl Eötvös az állam befolyását közvetett eszközökkel kívánta érvényre juttatni. Ez a befolyás mindenekelőtt az ellenőrző szerepben, a felügyelet jogában testesült meg, ami a felekezeti iskolákra is kiterjedt. Mindemellett az állam ösztönző szerepet is betöltött: állami tanítóképzők felállításával szorgalmazta a tanítóképzés színvonalának emelését, gondot fordított a színvonalas népiskolai tankönyvek elkészítésére.
Eötvös új törvényjavaslata 1868. június 23-án került a képviselőház elé, s – hosszas parlamenti vita után – csak december 15-én szentesítette a király. Ezzel megszületett Magyarország első népoktatási törvénye, az 1868. évi 38 tc.
Kiemelkedő jelentőségű törvény ez a magyar népoktatás történetében. (A maga nemében Európa több más országát is megelőzte: pl. Angliában 1870-ben, Olaszországban 1871-ben fogadtak el törvényt az általános tankötelezettségről.) Pénzbüntetés terhe mellett kötelezett minden szülőt, hogy gyermekét hatéves korától tizenkét éves koráig iskolába járassa. Ettől kezdve lépett érvénybe Magyarországon az általános iskolakötelezettség (más szóval tankötelezettség).
1868 februárjában indította útjára a Néptanítók Lapját. A lapot hat nyelven adatta ki. A folyóiratot eszméi terjesztésére, tanítóinak kiművelésére szánta.
Első számában arról ír, hogy ha a pedagógusok nincsenek anyagilag megfelelően díjazva, akkor ne is várja senki, hogy munkájukat maradéktalanul el tudják végezni. Ne várjanak lelkesedést tőlük, ha napi megélhetésükön kell, hogy gondolkodjanak.
Eötvös úgy véli, hogy az államnak legalább annyi áldozatot kellene hoznia a pedagógusok díjazása terén, mint pl., amennyit a közlekedésre, illetve a közigazgatásra költ. Azt mondja, ha ez megvalósul, akkor minden akadály elhárul, hogy a nemzet a felemelkedés útjára lépjen.
A polgári liberalizmus szellemében fogant művelődéspolitikai munkásságának szerves részét alkották a közkönyvtárakat érintő elképzelései, intézkedései is. Eötvös abból a felismerésből indult ki, hogy a könyvtárak az oktatással megegyező célt szolgálnak: a nép műveltségi színvonalának emelését, a tudományos és technikai haladást. Ezért a magyar könyvtárügy fejlesztését fontos állami feladatnak tartotta, s mint miniszter sokat is tett ennek érdekében. Könyvtárügyi munkásságának bemutatásakor különválasztjuk az 1848-as és az 1867-1871 közé eső időket, azaz két miniszterségét. 1848-ban rövid pár hónap állt rendelkezésre, s ráadásul a vallási és tanügyi kérdések sürgetőbbek voltak, így könyvtárügyi elgondolásai is az iskolai, nevezetesen az egyetemi és főiskolai reformokhoz kapcsolódtak, felsőoktatási terveivel álltak összhangban.
Vitathatatlan, hogy Eötvös József történelmünk egyik legkiemelkedőbb alakja a maga területén. Maradandót alkotott a magyar közoktatásügy terén. Megelőzte korát. Nagyon nehéz feladatot vállalt, aminek gyümölcsét nem élvezhette, hisz ő is tisztában volt vele, hogy munkájának eredménye csak sok-sok évvel később lesz érzékelhető.
Nagy előrelépés volt, hogy a 6-12 év közötti gyerekeket a tankötelezettség bevezetésével kivonta a munkából. Igaz, hogy a gyermekmunka felszámolása még korán sem valósult meg ekkor, de elindult egy folyamat, amikor a gyermek nem csak 6 éves koráig volt gyermek.
A gyermekeknek nem csak elméleti tudást szánt. Úgy vélte, hogy ugyanolyan fontos egy fejlődő szervezet számára a megfelelő testi-lelki nevelés is. Ennek érdekében szorgalmazta, hogy a gyermekek minél többet eddzék testüket, valamint a művészeti tárgyakat is elengedhetetlennek tartotta. Mára abszolút bebizonyosodott, hogy mekkora szükség van ezekre ahhoz, hogy egy gyermek felnőtt korára olyan emberré váljon, aki mind testileg, mind lelkileg egészséges, és meg tud küzdeni az élet adta problémákkal.
A magyar közoktatás és művelődésügy terén örök érdemeket szerzett.
Halála percében a nemzet gyászba borult. Magyarország tudta, hogy egyik legnagyobb fiát vesztette el. Hírén, jelentőségén, műveinek értékén mit sem rontott az azóta múló idő. Tudomásul vesszük korlátait, de tudjuk, hogy nagy államférfi, nagy politikai gondolkodó, nagy író volt.
Eötvös József válogatott pedagógiai művei; Összeállította: FELKAI László. Tankönyvkiadó, Budapest 1957. in. 16. o.